Mennyit vehetek el? Jegyzet a méltányos betakarításról

 

Amikor virágot gyűjtök a teámhoz, gombát szedek az ebédemhez, vagy egyszerűen a véletlen folytán a természet ajándékába botlok, elém tárul egy kosárnyi szépség, ami kínálja magát, hogy szedjem le. Ilyenkor gyakran érzelmi feszültség keletkezik bennem. A feszítő érzésnek két oka is van. Az egyik forrása az, hogy haldoklik a természet és bár a föld még így is bőségesen terem, mégis egyre kevesebbnek érzem, mert sok éhes száj van. Legtöbben úgy gondolkodnak, hogy csak egy kicsit, vagy hogy nekem is jár, ha nem én, akkor majd más és a többi…és nemcsak az emberek.  Ott vannak a zsugorodó természetben túlélésre hajtó élőlények sokasága is. Másik oka, hogy kioltok egy életet a saját életem érdekében. Ha mondjuk ezt ráadásul úgy teszem, hogy bele se gondolok, hogy ezzel kárt okozhatok, amikor például a begyűjtött értékes életeket elpazarolom, hálátlanul és tiszteletlenül bánok velük, nem viselem a gondját, nem a rendeltetésének megfelelően hasznosítom, hagyom kárba veszni, akkor az még nagyobb szenvedést vált ki belőlem. Marcangoló az érzés, ha tudom rosszul bánok egy ugyanúgy az életért létező földi ajándékkal, legyen az növény, gomba, vagy bármely létforma a Földön. A természet ad és én elakarom venni, hiszen a gyümölcs, a zöld részben azért terem, hogy hasznosuljon. Hogyan lehet ezt szépen csinálni, amikor tisztelnünk kell a minket körülvevő életet, de el is kell pusztítanunk ahhoz, hogy mi magunk életben maradhassunk? 

A választ Robin Wall Kimmerer könyvében találtam meg. Szerinte részben az tesz minket emberré, hogy igényünk van az ebből fakadó elkerülhetetlen ellentét feloldására. Azt mondja a legkevesebb, amit tehetünk ezekért a lényekért, hogy a teljes figyelmünket fordítjuk feléjük, és megismerjük, megértjük, hogy miért, milyen céllal teremtődtek, hogy aztán kiismerve szükségleteiket, rendeltetésüket, annak megfelelően bánjunk velük és viszonozzuk azt. „A kölcsönösség segít feloldani az élet kioltásával járó morális feszültséget azáltal, hogy valami olyan értékeset adunk cserébe, ami fenntartja azokat, akik minket fenntartanak. A betakarítás akkor méltányos, ha az adót és az elvevőt egyaránt szolgálja." Kimmerer a tiszteletteljes betakarítást nem kőbe vésett szabályokként értelmezi, hanem a mindennapi élet apró gesztusaiként, melyeket, ha napi szinten követünk megerősíti bennünk az erre való igényt.

Ezek a gesztusok így hangzanak:

Ismerd azoknak a szokásait, akik gondoskodnak rólad, hogy te is gondoskodhass róluk.

Mutatkozz be. Légy felelősségteljes, mint ember, aki életet kérni érkezik.

Kérj engedélyt, mielőtt elveszel. Engedelmeskedj a válasznak. 

Micsodaaa? Bemutatkozni egy fának és engedélyt kérni, hogy levegyek egy almát róla? Megkérdezni a gombát, hogy szeretne-e a kosaramba landolni? Ez utóbbi két gesztus furcsán hangozhat a mai világban. Pedig érdemes kipróbálni, gyakorolni. Teljesen más így gyűjtögetni, élővé válik az adakozó, tudatosabban fordulok felé. Felmerülhet az a kérdés is,  hogyan tehetünk különbséget aközött, amit a föld adni akar nekünk és amit nem? Mikor válik az elvétel lopássá? Nincs egyetlen út, mindannyian magunknak kell megkeresnünk a saját utunkat. Én magam gyűjtéskor arra figyelek, hogy igyekszek nem telhetetlen lenni, ha bőségesnek találom a termést, akkor szedek belőle, de sohasem maradéktalanul mindet. Hagyok belőle a természetnek.  A másik, amire figyelek, hogy elengedi-e a természet. Ha nehezen adja, azt inkább ott hagyom. Ami a fáról lesett, azt már egyértelműen elvehetem.  

Sose vedd el a legelsőt. Sose vedd el a legutolsót. Sose szedd le a legelső növényt, gombát, amelyet meglátsz, mert lehet pont az az utolsó. Ez könnyű akkor, amikor rögtön ott a második, harmadik és a negyedik, de sokkal nehezebb, amikor kevés van belőle, a vágy pedig nagy. Ilyenkor az önfegyelem segíthet.

Csak azt vedd el, amire valóban szükséged van.

Csak azt vedd el, amit adnak.

Sose vedd el a felénél többet. Hagyj másoknak is. Amit ott hagyunk egyáltalán nincs elpazarolva, abból más is eszik, abból képződik a jövő évi termés.

Olyan módon végezd a betakarítást, hogy csak a legkevésbé okozz kárt.        

Használd tiszteletteljesen. Sose pazarold el, amit elvettél.

Ossz meg mindent.

Mondj köszönetet azért, amit kaptál.

Ajándékkal viszonozd azt, amit elvettél.

Tartsd fenn azokat, akik téged fenntartanak, és a föld örökké élni fog.

A méltányos betakarítás tehát arra szólít fel bennünket, hogy vissza is adjunk, kölcsönösen mindazért, amit mi kaptunk.

Szükségét láttam megírni ezt a jegyzetet, mert azt látom, hogy a mai emberből kiveszőben van a mértékletesség, a más életek iránti tisztelet és a kölcsönösség. Inkább csak elvenni szeretünk a természettől és kizsákmányolni, pénzzé tenni, leigázni, kontrollálni. Amíg ilyen hozzáállással fordulunk felé, attól tartok nem történik változás a természetkapcsolatunkban. Fontos lenne megérteni, hogy  a természet erőforrásai a végüket járják és viszonzásra várnak.

Környezeti válság idején nem megoldás a korlátlan pazarlás, a kíméletlen pusztítás, a felelősség áthárítása és a különféle technológiai újítások sem hoznak lényegi változást, de a halogatásra sincs idő. A földdel való viszonyunk helyreállítására van csak idő.

Ez az írás a jelenlegi  gombagyűjtési szokásokra és a gombákkal való bánásmódunkra is vonatkoztatható.

Te hogyan adod vissza, amit elvettél?

Mit gondolsz milyen céllal teremtődtek a gombák, mennyire ismered életüket?

Hogyan teszed jóvá, ha ártottál a természetnek?

Milyen a természettel való viszonyod?

Írta: Tánczos Enikő

Felhasznált irodalom:

Robin Wall Kimmerer: Szentperjefonat, Pallas Athéné Kiadó, 2023